Görögországi és romániai debütálása után itthon is látható a Random csoport Object of desire, vagyis A vágy tárgya című csoportos tárlata.

A TOBE Gallery idén is részt vett a MIA Photo Fair 2018 nemzetközi fotóvásáron, mely március 9. és 12. között került megrendezésre Milánóban.

Csöndesen

2018-04-12

Csoportos kiállítás nyílt április 6-án a Kiscelli Múzeumban csendélet fotográfiákból a Budapest Photo Festival szervezésében.

unREAL

2018-05-03

Mészáros László, fotográfus három sorozatából összeállított, unREAL c. tárlata május 8-án, 19 órakor nyílik meg a TOBE Gallery-ben, és egészen június 16-ig látogatható.

Playground

2018-06-29

Kortárs fotográfia, kollázs, installáció - a TOBE Gallery által kurált csoportos kiállítás június 29-én nyílik meg a szentbékkállai Pegazusban.

Balaton és fotó

2018-06-28

Az Északipart magazin idei számában Balaton és fotó címmel megjelent cikk Török László, Pályi Zsófia és Mészáros László a magyar tengerhez kötődő munkáival foglalkozik.

Török László fotóművész lassan 30 éve él és alkot Salföldön, időről időre lehetőséget adva Mészáros Lászlónak is a kiállításra, kötet megjelenésre.

PIÑA

2018-07-27

Nemzetközi kortárs képzőművészeti kiállítás a Pegazusban.

An article by Artmirror.org

Nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár Bécsben, a Marx Halle-ban szeptember 27. és 30. között.

Below you find some articles, reviews about László Mészáros's presence @ Viennacontemporary 2018

A Paramount Channel szellemes kampányának fotóit Mészáros László készítette.

A Random csoporttal már készülünk az idei Art Market Budapestre. Jelenetek az installálásból.