Egy ütős kreatív koncepció magas színvonalon kivitelezett kreatívokkal együtt érvényesül igazán. Ez a szabály érvényes volt régen is, ma is, csak a korízlés és a tárgyi feltételek változtak. A reklámfotózás húszévnyi evolúciójáról Mészáros László fotóssal beszélgettünk.

Mészáros László közel huszonöt éve dolgozik reklám- és divatfotósként. Ma az egyik legismertebb reklámfotósként tartják számon. Az évek alatt szinte minden ügynökséggel és nem kisebb ügyfeleknek dolgozott, mint a McDonald’s, Coca Cola, Allianz, Chevrolet, Nissan, Magyar Telekom Csoport, Lufthansa. Művészi fotóit gyűjtők vásárolják Bécsben és Budapesten.

Mi volt az első komolyabb megbízásod?

A legelső reklámfotóm egy Coca-Cola-pohár volt, az első komoly fotózásom pedig egy Levi’s kampány. Kezdetben nem volt meg a technikai hátterem még egy pohár lefotózásához sem. Azért dolgoztam, hogy vásárolhassak eszközöket, de amíg nem voltak meg a szükséges eszközök, nem tudtam dolgozni. Tiszta huszonkettes csapdája volt.

Mi a Levi’s fotózás története?

Oláh Farkas grafikus, aki a Levi’s Magyarország grafikusa volt akkoriban látta egy divatanyagomat egy magazinban és megkeresett, hogy van egy ügyfele és velem szeretne dolgozni. Ez a kilencvenes évek közepén történt, több éves együttműködés indult el. Teljes arculatot, termékkatalógusokat készítettünk, plakátokat fotóztunk. Azért mondtam, hogy ez volt az első komoly reklámfotós munkám, mert teljesen szabad kezet kaptunk a koncepció kialakítására is. Nem volt layout, én találhattam ki az egészet. Ez ma már hihetetlennek hangzik, hiszen manapság az ügynökség és a megrendelő dönt, a fotós keze ilyen értelemben meg van kötve. Abban az időben, divat témában a német modell-vonalat követte mindenki. Szép lányok, szép fiúk. Mi az utcáról szólítottunk le embereket, sovány srácokat kértünk fel. Azt szerettem volna, hogy természetesebb, hétköznapiságuktól izgalmas képek szülessenek. Az egyik modellem a ma már szintén fotós Maár András volt, de Kamarás Iván is Levi’s arc lett.  Az image-fotókhoz kisfilmes gépet is használtam, részben Mamiya RZ-t, részben Nikont, mert azt szerettem volna, hogy zajosak legyenek a képek.

Mi volt egy reklámfotózás menete régen és milyen ma?

Vegyünk példának egy termékfotózást. Régen bementél az ügynökségre, elmondták, mi a munka, elhoztad a terméket, lefotóztad a műteremben és a képeket bevitted megmutatni az ügynökségre. Az első alkalom, amikor rá kellett döbbennem, hogy változnak a dolgok, egy Túró Rudi fotózás volt. Szétnéztem a műtermemben, és vagy tíz-tizenöt ember nyüzsgött körülöttem. Ott volt az ügyféltől néhány ember, az account, az art direktor, az asszisztensem, a food stylist, az art buyer, és ki tudja még, hányan. Egy nagyobb munkánál ma már részt vesznek a világosítók, berendezők, az építészet, kellékesek, stylistok, sminkesek, fodrászok – akár egy reklámfilm forgatásakor.

Milyen stílusai, fázisai voltak a reklámfotózásnak az elmúlt húsz év során?

Régen az kötötte az embert, hogy reálisan miből mit lehet kihozni. Csak valóságban kivitelezhető dolgokat tudtunk létrehozni. Ma már az utómunkának csak a jó ízlés szab határokat, vagy az sem. Minden időszaknak megvannak a stílusjegyei. A reklámfotózásnak is vannak korszakai, akár a divatnak. Én az általam megélt elmúlt húsz-huszonöt évről tudok mesélni.

Volt olyan időszak, amikor mindent nagylátószöggel fotóztunk meg és minden eladásra kínált terméket – telefon, üdítő, vasaló, fagyi, akármi – valaki a kezében tartotta és a kamerába mutatta, szóval a termék nagyobb volt, mint a szerencsétlen modell feje. Volt aztán olyan is, hogy műszaki géppel fotóztuk meg a termékeket a kép egyes részeit elhomályosítva. Ezt a funkciót ma egy okostelefonon is megtalálni makró hatás címszó alatt. Még a Floriol napraforgóolajnak is ilyen képeket készítettem. Aztán tárgyfotónál nagy divat volt az úgynevezett multi expozíció. Egy síkfilmre több expozíció készült egymás után különböző élességi beállításokkal, szűrőkkel. Gyakorlatilag telefestettük fénnyel a képet. Egy időben közkedvelt volt a fényecset is. Ez olyan, mintha egy elemlámpával világítanád be a tárgyat. Volt ilyen image kampányfotóm az EU-csatlakozáskor. Később a körvaku-effekt lett divatos. Ezek a módszerek persze még a digitális korszak előtt voltak divatban.

Emlékszem arra az időre, amikor az első digitális hátfallal, a digitális fotózás Rolls Royce-ával készülő fotókat lőttem. Még meg kellett fotóznom síkfilmre, - ez volt az analóg fotózás csúcsa - vagyis nagyméretű sík és nem tekercs formátumú diára is, hogy az art direktorok elhiggyék, hogy a digitális kép van olyan jó, mint a síkfilmes.

Milyen lehetőségeket hozott a digitális korszak berobbanása?

A digitális korszak beindulásával sokkal több felvételből lehetett válogatni, sokkal több lehetősége volt az embernek, hogy egy-egy jó pillanatot megtaláljon. Aztán elindult a képmanipuláció korszaka. Eleinte csak finoman: a színtelítettségen, az élesítésen módosítottunk, és innen eljutottunk odáig, hogy nem valóságos fényviszonyok között, nem valóságos perspektívában, korábban lehetetlennek tűnő, összetett kompozíciók szülessenek, amelyek valójában akár 30-40 képből állnak össze a Photoshop segítségével. A képeken megjelenített emberalakok gyakran minden porcikáját újrarajzolják elhagyva minden természetes emberi vonást. Ma már olyan képi perspektívákat lehet összerakni utómunkával, aminek következtében szürreális világokat jelenítenek meg.

Miben változott a reklám kommunikációs stratégiája?

Régen, ha egy tárgyat, szolgáltatást el akartak adni, azt egy az egyben megfotóztuk, a szlogen is pofonegyszerű volt. Amikor a nyugati típusú reklámok bejöttek, ez a „cipőt a cipőboltból mentalitás” megszűnt. Érdekes volt végigkövetni a változást. A kezdeti szárnypróbálgatások megmosolyogtattak, aztán vizuális kultúránk fejlődni kezdett, manapság a válságnak nevezett jelenségnek köszönhetően a reklámok vizuálisan ismét eligénytelenedtek. Persze vannak kivételek! Az a pár nagyvállalat, ami ma is megengedhet magának egy komolyabb fotóanyagot, ad is arra, hogy igényes, jó minőségű anyagokat készíttessen. Nagyon szeretek például a McDonald’s-nak fotózni. Több mint tíz éve dolgozom nekik. Színvonalas képeket készíthetek számukra. Van elegendő idő egy-egy fotó elkészítésére, profi food stylisttal dolgozhatok, jók a kreatív koncepciók és a ddb-s csapat is profi.

Milyen más kampányt, ügyfelet, munkát emelnél még ki, amit szerettél?

Szeretek a Suzukinak fotózni. A Swiftet, a Splasht és az SX4 kisterepjárót fotóztam nekik. Alapvetően szeretek autót fotózni, mert jó kihívás. Összetettek a felületek, jó meló autót világítani: a fényekkel szépen érzékeltetni a felületeket, megadni a felületek részletgazdagságát, hangulatot, dinamikát kölcsönözni a járműnek. Aztán ma is sok helyen látható a Magyar Államkincstár kampány a sok portréval különböző korú nőkről, férfiakról, gyerekekről. Szeretem ezeknek a képeknek a nemes egyszerűségét, a szó legjobb értelmében.

Kampányokon kívül mást is fotózol?

Az utóbbi öt évben nagy hangsúlyt fektetek a művészi fotográfiára is. Volt kiállításom az APA Galériában, a Pátria Nyomdában, de Bécsben is. A reklámfotós gyakorlatban sok beállított képet csinálok. Ezt a gyakorlatot átültettem saját elképzeléseim megvalósításába. A festészet erősen hat rám, például erőteljesen hatottak rám Munkácsy alkotásai. Képeim festményszerűek és legalább másfél méterszer kétméteresek, szóval elég nagyok.

Szerinted hová tart a reklámfotózás? Mik lesznek az új trendek?

Biztos, hogy a technikai fejlődés erőteljesen fog hatni ezután is. A 3d előretörése átstrukturálhatja vizuális kultúránkat. Az egyik irány a digitális, embertelenül steril képi világ, a másik ennek ellenkezője: az abszolút felvállalt fotóretus nélküli kép. Ez már nem is annyira a jövő szele, elindult mindkét irányzat, de annak ellenére, hogy mi magunk formáljuk, ki tudja, hová jut.

Forrás: kreativ.hu

Eredeti cikk: http://www.kreativ.hu/reklam/cikk/az_utomunkanak_csak_a_jo_izles_szab_hatart