Pécsi Fotóhetek 2020

2020-11-02

Országos fotótárlat és jótékonysági árverés a pécsi m21 Galériában.

A Pécsi Fotóhetek kiemelt programja az m21 Galériában csütörtökön délután megnyitott „Esély” elnevezésű országos, meghívásos fotótárlat, amelynek célja – azon túl, hogy Pécsett bemutassa a hazai kortárs fotóművészet főbb irányait és meghatározó alkotóit – a december elején megrendezendő jótékonysági aukció a pécsi Élménylelő Ifjúsági Egyesület javára.

 

 

Az egyesületet az Emberség Erejével Alapítvány működteti azzal a céllal, hogy esélyt teremtsenek a tanulásban a hátrányból induló gyerekeknek. Az aukción – melynek időpontja december 4., 17 óra – befolyt összeget az egyesület rezsire, családsegítésre, sport- és fejlesztő terápiás programokra kívánja fordítani.

 

 

A kiállítás Péterffy Attila polgármester, valamint Bleszity Péter, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Fekete Valéria, a ZSÖK vizuális művészeti vezetője nyitja meg. 

 

 

Kurátorok: Cseri László, Juhász Balázs, Schreck Gelencsér Mo

 

 

Kiállító művészek: Almásy Nicky, Andok Tamás, Apáti-Tóth Sándor, Bácsi Róbert, Bakonyi Bence, Balogh Attila, Barakonyi Károly, Benkő Imre, Bezdán József, Borbély Tamás, Cseri László, Csizik Balázs, Dénes Eszter, Daróczi Csaba, Déri Judit, Derzsi Mátyás, Dobos Sándor, Dobos Tamás, Eifert János, Féner Tamás, Gábor Enikő, Gyenes Zsolt, Hamarits Zsolt, Harnóczy Örs, Juhász Balázs, Kabáczy Szilárd, Kálmándy Pap Ferenc, Kalmár Lajos, Kerekes István, Keresztes Zoltán, Kiss Imre, Kiss László, Kőműves Kata, Körtvélyesi László, Kustos Nikolett, Lafferton Zsolt, Mácsai Ferenc, Marsalkó Péter, Mészáros László, Nyírő László, Péter Ágnes, Ruprech Judit, Schreck Gelencsér Mo, Simó Szabolcs, Szabó Márta, Széman Richárd, Szilágyi Lenke, Török László, Ottófi József, Vancsó Zoltán, Varga Marietta

 

 

Helyszín: m21 Galéria, 7626 Pécs, Major utca 21.

Megnyitó: 2020. november 5., 17:00

Nyitva tartás: 2020. november 5. – 2021. január 10. 
 

KEYWORDS pécsi fotóhetek, pécsi fotóhetek 2020, meszaros laszlo photography, mészáros lászló, m21 galéria, pécs, fotográfiai kiállítás, csoportos tárlat, élménylelő ifjúsági egyesület,

Pécsi Fotóhetek 2020

2020-11-02

Fotótárlat és jótékonysági árverés a pécsi m21 Galériában.

A Pécsi Fotóhetek kiemelt programja az m21 Galériában csütörtökön délután megnyitott „Esély” elnevezésű országos, meghívásos fotótárlat, amelynek célja – azon túl, hogy Pécsett bemutassa a hazai kortárs fotóművészet főbb irányait és meghatározó alkotóit – a december elején megrendezendő jótékonysági aukció a pécsi Élménylelő Ifjúsági Egyesület javára.

 

 

Az egyesületet az Emberség Erejével Alapítvány működteti azzal a céllal, hogy esélyt teremtsenek a tanulásban a hátrányból induló gyerekeknek. Az aukción – melynek időpontja december 4., 17 óra – befolyt összeget az egyesület rezsire, családsegítésre, sport- és fejlesztő terápiás programokra kívánja fordítani.

 

 

A kiállítás Péterffy Attila polgármester, valamint Bleszity Péter, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Fekete Valéria, a ZSÖK vizuális művészeti vezetője nyitották meg.

 

 

Kurátorok: Cseri László, Juhász Balázs, Schreck Gelencsér Mo

 

 

Kiállító művészek: Almásy Nicky, Andok Tamás, Apáti-Tóth Sándor, Bácsi Róbert, Bakonyi Bence, Balogh Attila, Barakonyi Károly, Benkő Imre, Bezdán József, Borbély Tamás, Cseri László, Csizik Balázs, Dénes Eszter, Daróczi Csaba, Déri Judit, Derzsi Mátyás, Dobos Sándor, Dobos Tamás, Eifert János, Féner Tamás, Gábor Enikő, Gyenes Zsolt, Hamarits Zsolt, Harnóczy Örs, Juhász Balázs, Kabáczy Szilárd, Kálmándy Pap Ferenc, Kalmár Lajos, Kerekes István, Keresztes Zoltán, Kiss Imre, Kiss László, Kőműves Kata, Körtvélyesi László, Kustos Nikolett, Lafferton Zsolt, Mácsai Ferenc, Marsalkó Péter, Mészáros László, Nyírő László, Péter Ágnes, Ruprech Judit, Schreck Gelencsér Mo, Simó Szabolcs, Szabó Márta, Széman Richárd, Szilágyi Lenke, Török László, Ottófi József, Vancsó Zoltán, Varga Marietta

 

 

Helyszín: m21 Galéria, 7626, Pécs, Major utca 21.

Megnyitó: 2020. november 5., 17:00

Nyitva tartás: 2020. november 5. – 2021. január 10. 

KEYWORDS pécsi fotóhetek, pécsi fotóhetek 2020, meszaros laszlo photography, mészáros lászló, csoportos kiállítás, kortárs fotográfia, élménylelő ifjúsági egyesület,