Fotográfiai kincsek a Pajtában

2016-06-02

A zömmel analóg technikával készült fotókból álló kiállítás hiánypótló a kortárs fotográfiai életben: átfogó képet ad hatvan alkotó munkáinak bemutatásával az előző ötven év hazai fotográfia – fototechnikai, stiláris és formanyelvi – hagyományairól. A jubileumi kiállítás a Kópiák címet kapta

Amikor a salföldi fotóművészeti galéria, a Pajta története elkezdődött, a Káli-medence nem volt még annyira felkapott, mint mostanában. Épp csak elkezdődött a művészek idetelepülése – először csak hétvégi parasztházakkal, aztán sok művész számára végleges odaköltözéssel. Ilyen Salföldre szakadt művész lett Török László fotóművész is.

 

Példáját sokan követték. Salföld „művészfalu” lett, a Balaton-felvidék művészeti életének egyik központja, ahol sok kiállítás és workshop után tavaly először művészeti aukciót is szerveztek a falunapon. Az itteni képzőművészeti élet középpontjában továbbra is a Pajta Galéria áll, amely idén huszonötödik születésnapját ünnepli.

 

A galériát 1991-ben saját parasztháza pajtájában nyitotta meg Török László, miután a nyolcvanas évek végén bezárt a Váci utcai Fotográfiai Galéria, amely Török Lászlóék alkotócsoportja, a kísérletező, fiatal művészeket összefogó Első Alkotócsoport számára fontos központ volt. Török László Keresztes Lajos fotóművésszel közösen kezdte el szervezni a fotóművészeti életet Salföldön.

 

Idővel bővült a csoporthoz kötődő művészek névsora: hatvan fölött jár azoknak a fotográfusoknak a száma, akik az alkotócsoporthoz és a Pajta Galériához kötődtek az elmúlt huszonöt évben. Az ő munkáikból válogattak a mostani kiállításra. Sok más mellett olyan fotóművészek tartoznak a Pajta köréhez, mint Balla András, Fejér Ernő, Kovács Melinda, Szilágyi Lenke, Tóth György, Jokesz Antal, Szerencsés János. Ide kötődött az időközben elhunyt Farkas Antal Jama és Kerekes Gábor is.

 

A Pajta Galéria vezetője most is Török László. Ő és Herendi Péter fotóművész közösen válogatták a jubileumi kiállítás anyagát a galéria kortárs fotógyűjteményéből. Nagyrészt a magyar fotográfia kísérletező, neoavantgárd törekvései jellemzik az alkotói csoportot, de ez nem jelenti azt, hogy dokumentumképek ne jelennének meg a tárlaton. „John Szarkowski fotótörténész szerint kétféle fotográfus van: az „ablakosok” (a dokumentarista fotográfusok, a fotóriporterek, természetfotósok) és a „tükrösök”, akik saját világukat próbálják a fotográfián belül megteremteni. De a fotográfiai műfajok között egyiknek sem lehet prioritása, és van is átjárás a két irányzat között. Benkő Imre például kiváló dokumentarista, és Szilágyi Lenke is képes volt nagyon érzékeny megközelítésre a dokumentarista műfajon belül” – mondja Török László.

 

A kiállítás szeptember 15-ig látható – a salföldi Faluház adott neki helyet, a Pajta Galériában el sem fért volna egy ilyen nagyszabású kiállítás. A tárlat nem csak az elmúlt huszonöt év termését, hanem az alkotócsoporthoz kötődő művészek korábbi munkáit is felvonultatja, lényegében fél évszázadot fog át.

 

Ezen kívül több kamarakiállítás is látható lesz a nyáron: a salföldi Kultúrházban Mészáros László, a Pajta Galériában pedig a hetvenedik születésnapját ünneplő Balla András fotóiból nyílik tárlat. A kiállítás anyagából album is készül augusztus végére a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával.

Kincsem Park, 2011
Kincsem Park, 2011
Fotó: Benkő Imre
Bonyhád, 1985
Bonyhád, 1985
Fotó: Szilágyi Lenke
Családi album, 2014
Családi album, 2014
Fotó: Cseri László
Tisztelet Josef Albersnek,  1989
Tisztelet Josef Albersnek, 1989
Fotó: Farkas Antal Jama
Rádió, 1999
Rádió, 1999
Fotó: Hegedűs 2 László
Cím nélkül, 2015
Cím nélkül, 2015
Fotó: Greskovits András
Enteriőr, 1990
Enteriőr, 1990
Fotó: Gábos Kálmán
Hulladék, 2010
Hulladék, 2010
Fotó: Keresztes Lajos
Nexus sorozat Szépség, 2015
Nexus-sorozat, Szépség, 2015
Fotó: Mészáros László
Halott vagy Alszik, 2013
Halott vagy alszik, 2013
Fotó: Kerekes Gábor
Apám, 2000
Apám, 2000
Fotó: Mészáros László
Végső kép, 1982
Végső kép, 1982
Fotó: Jokesz Antal
Tér-kép No.7. 1986
Tér-kép No. 7., 1986
Fotó: Fejér Ernő
Részeg üvegek, 2001
Részeg üvegek, 2001
Fotó: Gábor Enikő
Korreláció No.3. (részlet a triptichonból) 1979
Korreláció No. 3. (részlet a triptichonból), 1979
Fotó: Szerencsés János
Akt No.2. 1991
Akt No. 2., 1991
Fotó: Török László

A kiállító művészek: Apáti-Tóth Sándor, Bakos Miklós, Balla András, Balla Gergely, Baranyay András, Baricz Katalin, Barta Zsolt Péter, Benkő Imre, Borbély Ferenc Gusztáv, Boros György, Bozsó András, Bölcskey Miklós, Cseri László, Csontó Lajos, Darabos György, Drégely Imre, Eperjesi Ágnes, Várnagy Tibor, Farkas Antal Jama, Fejér Ernő, Frank Aliona, Gábor Enikő, Gábos Kálmán, Galántai György, Greskovits András, Hajas Tibor, Hajdú József, Halas István, Hamarits Zsolt, Haris László, Harnóczy Örs, Hegedűs2 László, Herendi Péter, Horváth Péter, Jokesz Antal, Katkó Tamás, Kerekes Gábor, Keresztes Lajos, Koncz Csaba, Kovács Melinda, Körtvélyesi László, Lakatos Erika, Lőrincz Miklós, Mészáros László, Minyó Szert Károly, Mudrák Attila, Nagy Tamás, Nagy Zoltán, Soltész István, Somogyi Márk, Stalter György, Szamódy Zsolt, Szerencsés János, Szilágyi Lenke, Szirányi István, Tengölics László, Tímár Péter, Tóth György, Török László, Tumbász András, Újvári Gábor, Vécsy Attika, Vékás Magdolna, Vető János, Zátonyi Tibor

 

rKissNelli, 2016. június 2., csütörtök 17:30

Az eredeti cikk: http://mno.hu/f22/fotografiai-kincsek-a-pajtaban-1344864 

 

KEYWORDS